Thiago Motta és a bolognai mestermunka
Szenzációs a Bologna FC idei teljesítménye, de még figyelemre méltóbb, hogy mi is áll ennek a hátterében. Thiago Motta a gondolkodásmódjáról mesélt, amik választ adnak bizonyos érdekességekre.
Ahhoz képest, hogy néhány éve még körbe röhögték Thiago Mottát, miután a nyilatkozatából ügyesen kiragadtak egy-egy gondolatfoszlányt, mely nevetségesen hangzott önmagában, manapság már talán nem túlzás úgy beszélni róla, mint az egyik legjobb, többnyire olasz topcsapatok célkeresztjében lévő feltörekvő, fiatal szakember, aki mögött ugyan még nem kimondottan nagy minta áll, mint sikeres vezetőedző, de az, amit a Bologna FC-nél csinál, az önmagáért beszél. Az Olasz Labdarúgóedzők Szövetsége által nemrégiben megrendezett All Around Soccer közvetítésen tartott beszédében a korábbi BL-győztes kifejtette, hogy az ő futballjában keverednek a pozíciós játék, amely során a területhez van pozícionálva a játékszervezés és a relacionista-funkcionalista futball, vagyis a labdához pozícionált játék elvei és elemei.
„Az olyan erős csapatokkal szemben, mint az Atalanta, nem elég a pozíciókban bízni, hanem ki kell használnunk a játékosaink közötti kapcsolatokat, nem engedi meg az ellenfél, hogy csak úgy játszhassunk, ezért intuícióra van szükségünk.”
Nekünk magyaroknak aligha kell ezt magyarázni, hiszen a válogatott tulajdonképpen ennek köszönheti az előző időszak sikereit. A Marco Rossi irányította nemzeti csapat és a velük, illetve alájuk dolgozó szakmai stáb kiváló érzékkel vette észre, hogy a vissza lehet térni a magyar labdarúgás hagyományaihoz a Fernando Diniz által divatba hozott játékstílussal, csak megfelelő mértékben kell ötvözni a már jól begyakorolt és sikeresen működő dolgokkal. Ez történik Bolognában is, ugyanis Motta úgy gondolkodik, hogy a nagyobb játékerőt képviselő riválisokkal szemben szükség van arra, hogy kellően nagy káosz teremtsen, amelyben sokkal otthonosabban mozog az, aki készül is erre, s akinél a játékosok közti szoros kapcsolat erre esélyt biztosít.
A labdához pozícionált játék során a játékosok megkapják azokat a döntési opciókat, melyek közül az adott helyzetben a legjobbat választva sikeresek tudnak lenni. Azonban a modern labdarúgás már elképzelhetetlen az analitikus gondolkodás nélkül, s vele együtt a folyamatos elemzések is megvannak, márpedig, ha egy a futballal hobbi szinten foglalkozó ember is ki tud olvasni alapvetéseket és sémákat az ilyen jellegű játékból, akkor az már meg is mutatja, hogy folyamatosam fejlődni kell, különben hátrányba kerül az adott klub a riválisokkal szemben. Viszont ez nem egy olyan dolog, amit a végtelenségig lehetne húzni, hiszen a plafont mindig a játékosok egyéni képességei szabják meg és ebben a tekintetben bármennyire is szimpatikus a Rossoblù kerete, azért nem említhetőek egy lapon a Serie A legjobbjaival.
Itt jön a képbe az, hogy más megoldást kell találni, valami olyat, ami kicsit el tudja tüntetni ezt a fajta különbséget és képes esélyt teremteni akkor is, ha az erőviszonyok nem egyformák. A játékosok közti kapcsolat és a köztük lévő kölcsönhatás az, ami képes erre, mert bár alapjaiban véve a labdához pozíciónál játék az igazán kiemelkedő egyének esetében lesz hatékony, de láthattunk a Diniz irányította brazil válogatott esetében is, hogy ez közel sem törvényszerű. Motta azt a fajta esetlegességet szeretné kiaknázni, mely arra alapszik, hogy a játékosok közti szocio-kulturális és szocio-affektív integrációja milyen szinten is áll. Ez okán látható a játékukban az, hogy időszakosan egy kisebb területre összpontosul a figyelem, oda érkeznek meg relatíve sokan, annak érdekében, hogy azt az adott területet kontroll alatt tudják tartani.
A szezon során fordulóról fordulóra remekül megfigyelhető volt, hogy mennyire sokszínű az emíliai együttes támadásépítéseinek első két fázisa, mikor a 3-2-es és a 4-2-es formációt váltogatják az ellenfél letámadásában résztvevő játékosok számának függvényében. Ezek során felfedezhető a pozíciós játék megannyi eleme, ugyanis a „hatos” mellé mind a négy védőt láthattuk már fellépni vagy behúzódni. Ezen időszakra egymás feladatkörét átveszik, de mégis odafigyelnek arra, hogy elosszák a területet. Viszont eközben rendszeresen megfigyelhető, hogy ha bizonyos számú passzt követően nem tudnak előrejutni, akkor nem rúgják fel ész nélkül a játékszert, hanem elkezdik szűkíteni a területet, mely során szépen megmutatkozik a labdához pozícionált játék is. Még hangsúlyosabb létszámfölényt kívánnak kialakítani egy nem egész pálya szélességét lefedő területen, amelyen többen vannak, egymáshoz közel helyezkednek, hogy könnyedén ki tudják passzolgatni a letámadó játékosokat.
Ebből is adódik, hogy a harmadik legmagasabb labdabirtoklási aránnyal büszkélkedhetnek ebben a szezonban, miközben több passzkísérletük van, mint bármelyik másik Serie A-s csapatnak. Övék a második legtöbb legalább tíz passzból álló szekvencia, amivel megmutatják, hogy világos identitás jellemzi a csapatot, melytől nagyon ritkán térnek csak el. A játékuk legszebb, leglátványosabb részét a semleges harmadbeli harmadik emberes kombinációk jelentik, mikor azt érezheti a néző, hogy a bolognai játékosok olvassák egymás gondolatát. Itt már nagyon is progresszív a Bologna, felpasszokkal próbál proaktívan támadni, és gyorsan áttenni a játékot az ellenfél harmadába. A támadók sokat mozognak a vonalak közé, ahol megkapják a labdát és a veszélyes területekre juttatják azt, ami lehet akár a 14-es zóna, akár az oldalvonal melletti terület. Előbbi esetben a szélsők kapu felé irányuló betörései adják a passzopciókat, melyekkel egyből helyzetet tudnak teremteni. Utóbbi esetben a széleken izolált párharcokat alakítanak ki, hogy azokat megnyerve tudják bejuttatni a labdát a boxon belülre, s többnyire ezt cutback formájában igyekeznek megvalósítani az alapvonal közeléből.
Motta számos modern elvet alkalmaz, amelyek segítségével a Bologna Olaszország egyik legprogresszívebb csapatává fejlődött. Ez jelentkezik a náluk magasabbra taksált ellenfelekkel szembeni eredményességben is, melyet aligha kell magyarázni, hiszen magáért beszél:
Győzelmek (6):
SS Lazio (11. és 25. forduló)
Atalanta BC (17. és 27. forduló)
AS Roma (16. forduló)
ACF Fiorentina (21. forduló)
Döntetlenek (4):
Inter (8. forduló)
Juventus (2. forduló)
AC Milan (22. forduló)
SSC Napoli (5. forduló)
Vereségek (2):
AC Milan (1. forduló)
ACF Fiorentina (12. forduló)
Négy pont az előnyük a negyedik helyen, s minek után reális esély van arra, hogy még az ötödik is BL-indulás érjen, a reményeik elég reálisak lehetnek, függetlenül attól, hogy még vár rájuk négy rangadó is a hátralevő tizenegy fordulóban. Aztán jöhet egy olyan nyár, amikor nagy kérdés lesz, hogy az az esetleges nemzetközi kupaszereplés mennyire tudja egyben tartani a keretet és az edzőt.