Ellenfélszemle: ismerős örmény együttes, átalakuló szerkezettel, megmaradó gerinccel

Az FC Pyunik még keresi végleges szereposztását, de a DVSC elleni párharc előtt már jól látszik az aszimmetrikus támadásépítés és a rugalmas középpályás védekezés.

Ez az Ellenfélszemle-sorozat ötödik része. A 2026–2027-es szezon elején a magyar klubcsapatok európai kupaszereplése során szembe kerülő ellenfeleket vesszük górcső alá – nem az eredményeik vagy a piaci értékük, hanem a pályán mutatott játékuk alapján. Hogyan próbálnak támadni? Milyen alapelvek mentén védekeznek? Kik a kulcsszereplőik, hol rejlenek az erősségeik, és mely területeken lehetnek sebezhetőek? Visszatér a nemzetközi porondra a Debreceni VSC, amelynek Konferencia Liga-selejtezős ellenfele, az örmény bronzérmes FC Pyunik lesz.

A jereváni együttes neve a magyar futball számára egyáltalán nem ismeretlen. A Pyunik az előző idényben ugyancsak a Konferencia Liga selejtezőjében találkozott magyar ellenféllel: hazai pályán 2–1-re legyőzte az ETO FC-t, Győrben azonban 3–1-es vereséget szenvedett, így 4–3-as összesítéssel kiesett. A mostani csapatot mégsem lehet egyszerűen a tavalyi párharc alapján megítélni, mert azóta nemcsak a vezetőedző személye, hanem a keret összetétele és a játékosok közötti feladatmegosztás is megváltozott.

Átalakuló keret, megmaradó gerinc

Az előző örmény bajnoki idényben legtöbb játékpercet kapó tizenöt futballista közül öten már nem tagjai a keretnek. A kép ugyanakkor árnyaltabb annál, mintha öt biztos kezdő helyét kellett volna egy az egyben betölteni, mert a távozók többsége olyan poszton szerepelt, ahol a játékpercek korábban is megoszlottak a riválisok között. A csapat gerince tehát nagyobb részben megmaradt. A legérzékenyebb veszteséget Alemão távozása jelenti a jobbhátvéd posztjáról, amelynek pótlása egyelőre nincs megoldva. A Marsaxlokk elleni párharc során a több szerepkörben használható Hovhannes Harutyunyan és Artak Dashyan osztozott a jobb oldal különböző feladatain.

A nyári érkezők közül egyelőre éppen Harutyunyan kapta a legfontosabb szerepet ez idáig, a többiek elsősorban a keret mélységét növelték. Az építkezés azonban még nem ért véget, Artak Oseyan vezetőedző maga is további igazolásokat vár a nyilatkozatai alapján, a jelenlegi állományban pedig különösen a jobb oldali védő és mindkét szélen jelennek meg átmeneti megoldások. A Pyunik tehát nem teljesen újjáépített együttes, de még nem is tekinthető késznek. A megmaradt gerinc körül az edző több futballistát új területen és új feladatkörben próbál használni. A Marsaxlokk elleni 4–0-s összesített eredményt is ennek megfelelően kell kezelni. A máltai együttes szintje nehezen hasonlítható a DVSC-éhez, a jereváni visszavágón pedig már a 10. percben kiállították a vendégek kapusát. A két találkozó ezért inkább a Pyunik szándékait és szereposztását mutatja meg, mintsem azt, hogy ugyanezek a mechanizmusok milyen hatékonyan működnek egy erősebb, nagyobb nyomást gyakorló ellenféllel szemben.

Labdával: négyvédős alapból aszimmetrikus szerkezet

A jerevániak Oseyan irányítása alatt többnyire 4–3–3-as alapfelállásban kezdik mérkőzéseiket, labdabirtoklásnál azonban jelentősen átalakul a szerkezetük. Az első selejtezőkör két találkozóján a négyes védelmi vonal bal oldalán Nikolaos Kainourgios helyezkedett, aki támadásépítés közben harmadik belső védőként maradt mélyebben. Ezzel a Pyunik 3–2–5-ös elrendezést alakíthatott ki, amelyben a jobb oldali védő magasabbra lépett. A háromfős építkezés előtt többnyire Sead Islamović és Daniil Kulikov helyezkedett, de az elvileg előrébb szereplő Karlen Hovhannisyan is rendszeresen visszalépett a labdáért. Ezzel nemcsak új belső passzkapcsolatot teremtett, hanem a középpályás szerepmegosztást is változtatta, hiszen az ellenfélnek folyamatosan reagálnia kellett arra, melyik játékos marad mélyebben, és ki kerül magasabb pozícióba.

A jobb oldal működése különösen érdekes volt. Az első félidőben Hovhannes Harutyunyan indult mélyebbről, Artak Dashyan pedig magasabban kínált passzlehetőséget, de labdabirtoklásnál ekkor sem ragaszkodtak mereven a kiinduló helyükhöz. Kettejük mozgása több fejtörést is okozott a máltaiaknak, mert folyamatosan változott, melyikük tartja a szélességet, és melyikük helyezkedik a félterületben. A szünet után Oseyan láthatóan megfordította a feladatköröket. Harutyunyan került tartósabban előrébb, Dashyan pedig átvette a védekezőbb szerepet. A változtatás gyorsan eredményt hozott, mert a második gólnál a mélyebbről felzárkózó Dashyan Harutyunyantól kapta a labdát, majd a tizenhatos előteréből fejezte be az akciót. A visszavágón Oseyan már a kezdéstől magasabban használta Harutyunyant, ami arra utal, hogy az odavágó második félidejében végrehajtott átrendezés bevált, ezért később is épített rá. A nyáron visszatérő saját nevelésű játékost az edző elsősorban hatosként vagy nyolcasként képzeli el, a hiányos keret miatt azonban már az első párharcban a megszokottól eltérő területeken kellett alkalmaznia. Ez egyszerre mutatja a játékos sokoldalúságát és azt, hogy a jobb oldali szereposztás még nem tekinthető véglegesnek.

A bal oldalon az a Mikhail Kovalenko került magasabbra, aki az előző idényben balhátvédként számított alapembernek. Kainourgios az előző idényben kevésbé volt meghatározó, a Marsaxlokk ellen azonban progresszív passzaival és labdavezetéseivel is fontos szerepet kapott. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyszerűen megelőzte Kovalenkót a balhátvédek rangsorában: sokkal inkább az új szerkezet illeszkedhet jobban a képességeihez, miközben az orosz a balszélső posztján kínált átmeneti megoldást.

A védelem közepén Sergiy Vakulenko és Filipe Almeida szerepe jóval kevésbé meglepő. Mindketten már az előző idényben is aktívan részt vettek az ellenfél első védelmi vonalának átjátszásában. Vakulenko passzokkal és labdavezetésekkel egyaránt hajlandó előrelépni, Almeida pedig rendszeresen a jobb oldali kapcsolatokhoz csatlakozik. Amennyiben az ellenfél támadósora nem zárja megfelelően a védőket, a két belső védő is bátran viszi előrébb a labdát.

Előttük Kulikov tűnik a támadások legfontosabb kreatív szereplőjének. A Marsaxlokk elleni párharcban ő termelte a legtöbb közvetlen veszélyt, ő adta a legtöbb kulcspasszt, és a tizenhatoson belülre juttatott labdák terén is kiemelkedett. Nem egyszerűen a labdajáratás egyik eleme, hanem az a játékos, aki a területi fölényt a leggyakrabban próbálja helyzetté alakítani. Hovhannisyan szerepe ennél kevésbé közvetlen. Sok támadóharmadba juttatott átadással segítette a csapatot, de inkább a vonalak közötti kapcsolatok kialakításában, a támadások folytonosságának fenntartásában és az előtte játszók kiszolgálásában lehet fontos. Islamović ezzel szemben elsősorban a támadások mögötti egyensúlyt biztosítja, miközben labdaszerzés után ő is képes gyorsan előrefelé folytatni az akciót.

A Pyunik a két találkozón könnyen jutott el a támadóharmadba, és többször is kialakított közeli befejezési lehetőséget, az előrehaladás minősége azonban nem mindig párosult hasonló színvonalú utolsó döntéssel. A beadások jelentős része pontatlan maradt, a lövések között pedig a jó helyről érkező kísérletek mellett több távoli vagy könnyebben blokkolható próbálkozás is akadt. A visszavágón ráadásul közel egy teljes mérkőzésen keresztül emberelőnyben játszottak, mégis csak tizenegyesből tudtak gólt szerezni. Ez nem azt jelenti, hogy a jereváni együttes ötlettelen vagy kizárólag beadásokra építő csapat lenne. Inkább azt, hogy az örmények képesek eljuttatni a labdát a veszélyes területek közelébe, de a felépített fölényből nem minden esetben születik hasonló minőségű helyzet. A DVSC számára ezért Kulikov játékának korlátozása mellett a védők előrelépéseinek kontrollálása is fontos lehet. Ha Vakulenko és Almeida szabadon vezetheti fel a labdát, a Pyunik könnyebben alakít ki kedvező középpályás kapcsolatokat; ha viszont az első építkező sort sikerül nyomás alá helyezni, már kevésbé biztos, hogy a Marsaxlokk ellen látott összjáték ugyanolyan könnyedén működik.

Labda nélkül: változó középpályás háromszög

Védekezés során a Pyunik visszaállítja a négyes védelmi vonalat, előtte azonban nem egyetlen, mereven rögzített formációban helyezkedik. Az első fordulós párharc hosszabb szakaszaiban 4–2–3–1-es és 4–1–4–1-es képet egyaránt mutatott a csapat, a két szerkezet közötti különbséget pedig elsősorban a három középpályás aktuális feladatmegosztása határozta meg. A legmélyebb szerep nem kizárólag Islamovićhoz kötődött: Kulikov és Hovhannisyan is visszakerülhetett a hatos területére, attól függően, melyikük helyezkedett kedvezőbben az ellenfél központi passzkapcsolatainak lezárásához.

A fontosabb alapelv ezért nem a formáció neve, hanem a középpályás háromszög folyamatos átrendeződése. Amikor a Marsaxlokk az egyik oldalról próbált befelé játszani, a labdához legközelebb helyezkedő középpályás agresszíven kilépett a labdásra. A másik kettő mögötte eltérő mélységben osztotta fel a központi területet: egyikük a közeli belső passzutat zárta, a másik pedig mélyebben biztosította a védelem előtti zónát. Ha valamelyik ellenfél veszélyes területre mozgott, a területvédekezés rövid időre emberorientált követéssel is kiegészült, így a labdásra nehezedő nyomás mellett a közeli passzlehetőségeket is kontroll alatt tarthatták.

A központi nyomásgyakorlás több esetben is agresszív volt. A Pyunik középpályásai nem engedték könnyen megfordulni a vonalak között labdát kapó játékost, rossz átvételnél vagy pontatlan feljátszásnál pedig gyorsan próbálták körbezárni. A kétmeccses minta alapján ugyanakkor ebből nehéz általános következtetést levonni. A Marsaxlokk labdakihozatala sokszor lassú és bizonytalan volt, a visszavágón pedig az emberelőny miatt alig kellett hosszabb periódusokon keresztül szervezett blokkban védekezniük. A működés kockázata ettől még felismerhető. Ha a kilépő középpályást egy visszatett labdával vagy harmadik ember bevonásával sikerül átjátszani, a másik két játékosnak már nagyobb területet kell lefednie a hátsó sor előtt. A blokk ráadásul erősen a labda irányába tolódik, ezért a túloldal gyors elérése is lehetőséget kínálhat. A Debrecennek tehát nem feltétlenül hosszabb egyéni labdavezetésekkel érdemes próbálkoznia a középső zónában, hanem kevés érintéses kombinációkkal kell kijátszania az első kilépést, majd gyorsan megtámadnia a mögötte megnyíló területet.

A jerevániak az előző bajnoki idényben mérkőzésenként mindössze 0,67 gólt kaptak, és 27 találkozóból tizennégyet kapott gól nélkül zártak. Ez a megmaradó játékosmag tapasztalata mellett arra is utal, hogy az új vezetőedző stabil védekező alapokat örökölt. Az 1,05-ös meccsenkénti várható kapott gól-mutató azonban jelzi, hogy a tényleges kapott gólok tekintetében felülteljesítettek, amiben Henri Avagyan teljesítménye és az ellenfelek befejezéseinek minősége is szerepet játszhatott. A korábbi eredmények ezért önmagukban még nem írják le Oseyan jelenlegi rendszerének erejét, különösen úgy, hogy a keret több pontján továbbra is átmeneti megoldásokra támaszkodnak.A DVSC feladata ezért nem lehet pusztán az, hogy a 4–0-s továbbjutásból kiindulva túlértékelje, vagy az ellenfél örmény hovatartozása alapján lebecsülje a Pyunikot. A debrecenieknek azt kell megmutatniuk, hogy nagyobb nyomás, gyorsabb labdajáratás és szervezettebb támadásépítés mellett is képesek felszínre hozni azokat a bizonytalanságokat, amelyeket a máltai bajnokság képviselője csak ritkán tudott próbára tenni.