Eb-előzetes – C csoport
A csoportok és ezen belül a csapatok bemutatása, némi kis plusz információ, ami talán nem mindenki számára ismert a közelő Európa-bajnokság érintettjeivel kapcsolatosan.
Anglia
Szurkolói erősorrend: 2. hely
Az egyik végső győzelemre is nagy eséllyel pályázó együttesnek a legnagyobb kérdőjelét maga a szövetségi kapitány jelenti, mert bizony Gareth Southgate olyan rövid pórázon próbálja tartani a támadásban egészen elképesztő magasságokig elmenni képes keretét, amennyire az egy pragmatikus edző esetében csak elképzelhető. A szakmai döntéseit elég régóta kérdések övezik, amikre még akkor is nehéz nem érthetetlen pofát vágva bólogatni, ha a nemzeti csapatban az adott játékosok szerepeltetése komfortzónán belüli, vagy épp kihagyása a szerepkörük miatt magyarázható. A mostani kontinensviadalra kiadott névsorban is találunk olyan hiányzókat, akiket sokan vártak volna a keretbe, de azon már aligha lehet meglepődni, hogy a legutóbbi torna döntősénél valami épp nem kerek.
Az alábbi kezdő tűnik a legvalószínűbbnek, ugyanis a védelem bal oldalán a sérülések miatt elég nehéz lenne mást játszatni, mint Kieran Trippiert – Luke Shaw talán opció lehet, ha képes lesz felgyógyulni addigra –, aki valószínűleg azon a szélen is fel, s alá fog futni, hogy ő tartsa a szélességet a 3-2-5-ös hadrendben, vagy ha szükséges, akkor kicsit mélyebben maradva a félterületben 3-3-4-es formációt is felvehetnek labdával az angolok általa. Utóbbi azért is lenne igazán extra, mert ő és Trent Alexander-Arnold így egyaránt olyan helyzetből osztogathatna, ahonnét kiemelkedő dolgokra képesek, miközben a támadók szabadabb mozgásával könnyedén bonthatnák meg a szűken záró védelmeket is az elváltások során.
Dánia
Szurkolói erősorrend: 10. hely
Amikor 2020-ban megkapta a dán kispadot Kasper Hjulmand, akkor a hazai berkekben elért eredményei felmagasztalták annyira, hogy benne lássa a szövetség a megmentőt, aki kihoz majd valami komoly eredményt az egyre magasabb szintre jutó játékosnevelésből. A legutóbbi kontinensviadalon valósággal berobbant és egész Európa a csodájára járt, ami csak folytatódott a könnyedén kiharcolt világbajnoki szereplés és a Nemzetek Ligája során. Azonban a katari teljesítmény után a fejét követelték odahaza, amin az sem segített, hogy elfelejtette a saját maga által lefektetett egyik alapszabályt, miszerint csak olyanokat hív be a keretbe, akik rendszeresen játszanak a klubcsapatukban. Már pedig a mostani kontinensviadalra utazó játékosállomány kapcsán is elég sok kérdés merülhet fel, na persze nem a kapitányban, aki vakon hisz a tapasztalt játékosokban, akikre a legfőbb pozitívum, hogy frissek lesznek a tornán, mert a szezonban nem sokat játszottak. Így kerülhetett képbe ismét az idény során 1400 és 1700 perc közt szereplő Christian Eriksen, Simon Kjaer, Pierre-Emile Højbjerg, Thomas Delaney vagy épp Yussuf Poulsen, a bónuszt pedig az ezer percet sem elérő Mikkel Damsgaard jelenti.
Ami viszont az eredmények rovására is mehet, hogy többségükben bérelt helye van a kezdőben, ami a selejtezőben még bőségesen elégendő tudott lenni, mert egy rájuk nézve könnyű csoportot kaptak, de itt egy onnan érkező ismerős együttes mellett egy topcsapat és egy mindig kiszámíthatatlan riválissal kell szembe nézni, nem az európai középmezőny aljával. A bizalomgerjesztő rész talán abban keresendő, hogy Hjulmand továbbra is nagyon szeret kiszámíthatatlan lenni és a sokszínű felállások és taktikai feladatok okán tulajdonképpen bármilyen formációt felrajzolhatunk, ki tudja tölteni a posztokat oda illő játékossal és tud is velük hozni egy elfogadható szintet. Hogy ez mire lesz elég az már egy más kérdés, de ha ismét a lehetőségekhez mérten alul teljesítenek, akkor alighanem ez jelenti számára majd a búcsút a szövetségi kapitányi posztról.
Szerbia
Szurkolói erősorrend: 16. hely
Nehéz megmondani, hogy mire is lehet képes a szerb válogatott, melyről elsőkézből tanulhatta meg minden magyar, hogy az egyének magas szintű képességei nem minden esetben jelentenek kiváló csapatot is. Ez nem biztos, hogy Dragan Stojković sara, mert ő a maga hároméves regnálásával messze a leghosszabb ideje a helyén lévő szövetségi kapitány a 2006-os montenegrói elszakadás óta. Ennek ellenére az alakulata csapatként működése továbbra is bőségesen hagy kívánni valót maga után, mert rendkívül sok esetben érződik az egyes mérkőzéseiken is, hogy nem a közös célért mennek előrefelé, hanem inkább azon elven, hogy a sztárjaik nyakukba akarnak venni minden terhet, hogy „majd én megoldom”. Ez már a világbajnokságon is felsülést eredményezett és bizony az Eb-selejtezők sem úgy alakultak, ahogy azt a legtöbben gondolták a balkáni ország kapcsán.
A korábbi legendás játékos irányítása alatt a válogatott a domináns futballra törekszik, de ezt javarészt abban tudja megvalósítani, hogy magas százalékban birtokolja a labdát. A támadások felépítése már sokkal nehezebben megy, a konkrét helyzetkialakítás pedig még problémásabban. Pedig elég csak végig nézni, hogy micsoda nevek alkotják a keretet és szinte felfoghatatlan, hogy ebből az alapanyagból hogy nem képesek egyik szövetségi kapitány sem kihozni legalább egy kiugró eredményt. Márpedig pontosan ez az, ami miatt most is úgy tekinthetünk erre a csapatra, hogy bármi kisülhet a szereplésükből, hiszen adott a keret egy szép meneteléshez is, de ha nem jutnak tovább akkor sem fog már meglepődni senki sem.
A várható kezdő kapcsán az biztosnak tűnik, hogy 3-4-2-1-ben lehet számolni a szerbekkel, akiknél a kapusposzton és a védelem közepén aligha vannak kérdések, ellenben a Stojković által kiemelten fontosnak tartott középpályás annál inkább. Kezdhetünk a bal oldalon, ahol Filip Kostić manapság már csak a néhai sikeres szereplések által magasra emelt nevéből él, mert a teljesítménye alapján Filip Mladenović kellene stabil kezdő legyen. Középen a Saša Lukić és Nemanja Gudelj lehet a megoldás a szezonbeli produktumuk alapján, mert Ivan Ilić ahhoz kevés meccsen játszott, hogy kiérdemelje a perceket a vetélytársak elől, mégis számíthat a bizalomra. Ennek is okán Sergej Milinković-Savić alighanem egy kicsit előrébb fog helyet kapni, ahol így Lazar Samardžić kell a padra szoruljon, hiába volt egész jó idénye az olasz élvonalban.
Szlovénia
Szurkolói erősorrend: 23. hely
Matjaz Kek neve az országban második alkalommal íródik be aranybetűkkel a labdarúgás történelemkönyvébe, ugyanis a 2007-es kinevezését követően ugyan nagyon nehezen álltak össze a dolgok, de végül egy világbajnoki részvétel is összejött vele. Ezután klubszinten a horvátoknál alkotott maradandót, hogy végül 2018-ban visszatérjen a válogatott kispadjára és most ismét olyan tegyen, amire büszkék lehetnek az országban. Kishíján negyed évszázad után térhetnek vissza most a kontinensviadalra, s reményeik szerint nem csak asszisztálni fognak, még akkor sem, ha előzetesen mindenki leírja őket. Viszont a reaktív futballjuk, a jól megszervezett védekezésük és a még mindig magas szinte képviselő kapusuk segítségével valóban lehet esély arra, hogy megtréfálják a csoportbeli riválisaikat.
A rutinos szakember irányítása alatt a 4-4-2-es formáció remekül bevált, főleg annak fényében, hogy nem igénylik a labdát, s mikor nincs náluk a játékszer, akkor ez a legkompaktabb, az általuk értékesnek gondolt területek levédésére legalkalmasabb felállás. Ez alapvetően jól is működött, bár főleg hazai környezetben tudtak, ahol négy gólt kaptak a selejtezők során, sőt ott még némileg a támadójátékuk is bátrabb volt, mint idegenben. Márpedig most is az otthonuktól távol kell helytállni és a tét minden bizonnyal még pragmatikusabbá tudja majd tenni a gárdát, mint amit az eddigiek során lehetett látni tőlük.
A keretet megnézve a kérdések száma tulajdonképpen nagyon minimális, mert a védelem közepén vetődhet fel, hogy Miha Blažič vagy David Brekalo legyen Jaka Bijol társa, illetve a középpályán Sandi Lovrić és Timi Max Elšnik küzdenek egy helyért, de előbbi kérdéses állapota – meggyógyul a kezdésre, de nem tudni mennyire lesz stabilan bevethető – ezt is tulajdonképpen eldöntötte. Így aztán nem lenne meglepetés, ha mindhárom csoportmeccsen ugyanez a kezdő futna ki a pályára, talán egy-egy változás elképzelhető, de közel sem biztos.
A teljes lista és a benne szereplő 24 csapat állománya még a júniusi felkészülési meccsek előtti állapotokat tükrözi, így mindennemű sérülés, vagy végső keretszűkítés okozta személyi változás okozta tévedésért elnézést kérek.